Technológia
Korrózió gátlás
3 év átrozsdásodási garancia
Talán Ön is találkozott már olyan kapuval, vasszerkezettel, ami a belekerült víztől szétfagyott. Én elég gyakran találkozom vele régi szerkezetek felújításakor.
Saját tapasztalatok alapján kialakított technológiám lényege, hogy elsősorban amennyire lehet, megakadályozom a víz fémrészek közé jutását. Másodsorban vízelvezető furatokkal utat engedek az esetlegesen mégis bejutó víznek.
Ennek köszönhetően van olyan általam készített kapu, ami több mint 10 éve nem kezdett el rozsdásodni a kapcsolódási pontokon.
Itt egy új garázsajtó építésén mutatom be a műveleteket, de bármely esetben a munkának megfelelően ugyanez a munkamenet.
Zsírtalanítás
Első és legfontosabb mozzanat, a vasanyag beszerzése után a zsírtalanítás.
A vasanyagok gyártása során rákerült olajos, kátrányos réteget nitro hígítóval lemossuk, különben kenhet rá az ember bármilyen alapozót, nem sokáig marad rajta.
Alapozás
Második fázis: (amennyiben nem horganyozva vagy szinterezve lesz a felület) korróziógátló alapozóval átkenjük a felületeket. Ezzel saját munkánkat is megkönnyítjük, mert tiszta anyaggal jobb és könnyebb dolgozni.
Készre hegesztés
Ellenőrzés
Harmadik fázis: az anyagok méretre darabolása után azok „összepontozása” és átlóinak illetve „vízszintjének” ellenőrzése következik. Ha minden rendben, jöhet a készre heggesztés.
A hegesztés melege mindig „meghúzza” valamennyire a szerkezetet. Az egyengetés és a varratok síkba csiszolása után ismét a szükséges helyek alapozó javítása következik.
Az előzőleg szintén lealapozott határoló laposvasak fölhegesztését, csiszolását és alapozó javítását a hőszigetelő szendvicspanel beépítése majd alapozó festése követi.
Ezután a takarólemezek felszegecselése következik, amit ismét lekenünk alapozóval. Az alumínium szegecsek fejét előzőleg speciális festékkel kell lekenni, különben ledobja az alapozót.
Csak ezek után következhet a festhető tömítőanyaggal történő vízhatlanná tétel. Ha az előző (kissé tán pepecselésnek tűnő) fázisokat kihagyjuk, biztosan marad olyan rész, ahol nem tud rendesen megtapadni a tömítő anyag és rövid időn belül el kezd rozsdásodni valamelyik felület.
Ezt követi az utolsó, teljes alapozó javítás és száradás után a készre festés.
Ugyan nem írtam le minden egyes mozzanatnál, de a száradási időket mindig kivártuk, ami jó minőségű alapozónál nem túl hosszú idő.
Most már Ön is tudja, miért merünk munkáinkra három év átrozsdásodási garanciát vállalni és hogyan tudunk olyan minőséget produkálni, amelyre hosszú éveken keresztül szívesen fog ránézni.