Szalay Endre
A lakatosom.hu ügyvezetője
Ezek mellett rengeteg olyan egyedi elképzelés megvalósításában segítettem megrendelőimnek, ami a vasszerkezetek építésén mesze túlmutat, az alumínium ciszterna fedéltől az egyedi motor-doboztartó konzolig.
Szeretem a kihívásokat és az új dolgok megvalósítását, építését.
A megrendelő elégedettsége az én nyereségem.
Azért tanultam és tanulok mind a mai napig, hogy minél pontosabban és a legjobb minőségben szolgálhassam ki az Ön igényeit. Kérem, keressen meg, hogy segíthessek elképzelései megvalósításában!
Rólam mondták
Először nem igazán értettem, mi az, hogy lakatosom. Hiszen nekem nincs is lakatosom.
De amikor bajban voltunk – leszakadt a garázsajtó -, akkor még hétvégén is eljött, és megcsinálta. Profin. Azóta is gond nélkül működik.
Amikor automatizálni szerettük volna a kaput, a kocsi ki és beállásához távirányítóval nyitni és zárni, akkor nem csak a kaput automatizálta, hanem a kerítés javításban is segített.
Kiváló minőségben, nagyon precízen, a megbeszélt áron dolgozik.
Most már tudom, hiszen nekem is van lakatosom. Csak ajánlani tudom.
Kis türelmet kért a már folyamatban lévő munkái miatt, de végül is a megbeszélt időpontban az előre legyártott elemekkel, kifogástalan minőségben a munkát elvégezte.
Korrekt volt, az ár nem változott „menetközben” … tisztán, precízen adták át a munkát. Manapság nehéz megbízható jó szakembereket találni, de nekem sikerült.
Szalay urat csak ajánlani tudom másoknak is !
Precíz, problémamegoldó, alkalmazkodó munkával, reális áron.
Csak ajánlani tudom.
Szalay Úr, lépcsőfeljárót készített nálam. Az általa elvégzett munka, precíz, pontos és minőségi. A Mester Urat mindenkinek csak ajánlani tudom.
Precíz felmérés, a munka szépen kivitelezve, ügyes problémamegoldások. A kaput működtető motor beállítása is nagyon alaposan történt, az ár a munka elvégeztével sem változott meg. Normális és szakszerű hozzáállást tapasztaltam. Teljes mértékben elégedett vagyok. Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy tudok-e egy jó lakatost, biztosan Endrét ajánlom majd. Köszönöm neki a munkáját!
Elképzelésemet elmondva kikértem a véleményét, és mert ésszerű, egyszerű, és minden szempontból tökéletes, jó megoldást javasolt, tanácsát megfogadtam. Mind a munka felméréséhez, mind az elvégzéséhez a megbeszélt időpontban most is pontosan érkezett. A műhelyben a méretre előkészített munkadarabot a helyszínen szakszerűen, precízen, gondosan a helyére hegesztette.
Munkáját mindenkinek ajánlani tudom, és a jövőben, ha ismét lakatos munkára lesz szükségem, feltétlenül őt szeretném hívni.
Társasházi közös képviselőként többször volt szerencsém együtt dolgozni Endrével, minden esetben precíz, kiváló munkát végzett. Egyetlen dologra kell nála figyelni, időben le kell szerződni vele, mert hamar betelik a naptára. Csak ajánlani tudom. Üdv:
Az előre gyártott elemeket helyszínen hegesztette össze, amely pontos, szakszerű munka volt.
A felmerült igényeket rugalmasan megoldotta, így hozzáállásával is elégedett vagyok.
A felmérés és utána a javítás precíz munkára vall. Azóta is kitűnően működik.
Most egy bejárati ajtó zárcseréjét végezte el. Nem hitegetett, megmondta kb. mikor tudja a munkát beütemezni. Pontoson jött és elvégezte.
Csak ajánlani tudom.
Köszönjük gyors segítségedet és precíz munkádat. A kapu remekül működik! Munkádat mindenkinek csak ajánlani tudom!
Köszönettel:
Kedves Ismerőseim és Ismeretlen építkezők!
G. Károly vagyok Budapestről
Szeretnék bemutatni mindenki számára egy magánvállalkozói szerkezetlakatos céget: https://lakatosom. hu, 1165 Budapest, Újszász u. 47/e / és annak tulajdonosát Szalay Endrét,
akit egy rendkívül nyugodt nagy tudású szakembernek ismertem meg. Barátom ajánlása révén találtunk egymásra, akinél Csömörön kiváló minőségű kerítés és úszókapu kialakítást végzett. A honlapján megnéztem egyedi munkáit és tetszettek. Ezek után, több munkáját látva, felvettem vele a kapcsolatot. Budapesten lévő családi házunk úszókapujának felújítását és automatizálását kértem tőle. A mai árak és viszonyok mellett a felmérése után egy korrekt árajánlatot kaptam. A kivitelezési munkák időpontjában is megeggyeztünk, melyet a cég maradéktalanul be is tartott. Menetközben minden a megbeszélésünk szerint zajlott /pontos munkakezdés, kivitelezés, stb/. Ami lényeges volt és jól esett számomra, hogy a munkavégzés közben nem változott a kivitelezési ár. Valamint Szalay úr minden felmerülő kérésemet teljesítette, ami manapság a kivitelezők részéről ritkaság számba megy. Házunkon nagyon sokan dolgoztak már, ilyen hozzáállással ritkán találkoztam. Manapság nehéz megbízható jó szakembereket találni, de nekem, hála istennek Endre személyében ezúttal sikerült.
Endrét bátran merem ajánlani mások számára is!
Budapest, 2020-03-21